Gyulai Szilveszter sikertörténet
Apró célok, növekvő vállalkozás – Miként lett sikeres Szilveszter az ORGANO vállalattal?
Nem mindenki a termékeken keresztül fedezi fel magának az ORGANO vállalatot.
Vannak, akik az üzleti lehetőségre figyelnek fel, és ennek hatására vágnak bele valami újba, mert ki akarják próbálni magukat.
Szilveszter lenyűgöző példája is ilyen.
Mielőtt útjára indította volna az ORGANO vállalkozását, Szilveszter gépkocsikkal kereskedett hazájában, Magyarországon. A 2009/2010-es pénzügyi világválság miatt sajnos ő is pénzügyi nehézségekkel küzdött, és ekkor talált rá valamire, ami ismét felkeltette az érdeklődését, és segített neki újra talpra állni. Az ORGANO vállalatot úgy emlegeti, mint „mentőövet”.
Miután alaposan tanulmányozta a vállalatot, izgalmas lehetőséget látott meg benne, és úgy döntött, hogy belevág. A következő négy évben Szilveszter nagyon keményen dolgozott, és összpontosított mind magára, mind pedig a vállalkozására. Amikor visszaemlékszik, hogy mi segített neki elérni a céljait, azt meséli, hogy mindig reális célokat tűzött ki maga elé. Így fogalmaz: „Nagyratörő terveim voltak az ORGANO-val, ezért sok apró célt tűztem ki magam elé”.
Visszatekintve bevallja, hogy „szeretnem kellett a termékeket és bíznom kellett a segítőmben, a partneremben és önmagamban”, hogy eljussak oda, ahova szerettem volna. És pontosan ezt tette. Szilveszter azt is hozzáteszi, milyen fontos volt számára elmenni minden egyes ORGANO rendezvényre, ahol odafigyelt az előadók szavaira és az ott elhangzott információkat vállalkozása továbbfejlesztésére használta fel.
„Ahogy lépésről-lépésre egyre feljebb kerültem a ranglétrán, eljutottam a világ különböző helyeire” – emlékszik vissza. Szilveszter nem csak számos motivációs utazást nyert meg a kvalifikációt szintén sikeresen vevő társaival olyan gyönyörű helyekre, mint az USA, Marokkó és a Karib-tengeri óceánjáró, hanem a hihetetlen Mercedes Benz programot is megnyerte. Ezek a díjak újabb sikerekre ösztönözték és mindig motivált maradt, függetlenül attól, hogy éppen milyen idők jártak a vállalkozására. Sikerült elérnie az áhított Gyémánt szintet, amit máig meg is tartott.
Ami a jövőt illeti, Szilveszter bízik benne, hogy eléri a céljait. „Korona nagykövet leszek és három nyelven fogom elmesélni a történetemet a színpadon 10 000 ember előtt: spanyolul, angolul és magyarul” – meséli Szilveszter.
És mi a kedvenc terméke? Hogy tudna választani?! Az ínyenc feketekávé, az új OGX Fenix étkezéshelyettesítő turmixitalok és a bio zöld tea és vörös tea Szilveszter leggyakrabban használt ORGANO termékei.
Tartsuk a szemünket Szilveszteren, ahogy egyre feljebb kerül a ranglétrán.
Gratulálunk mindenhez, amit eddig elért és biztosak vagyunk benne, hogy még nagyon sok siker vár rá a jövőben!
Kellően motivált?
Ha keményen dolgozik, elkötelezett és kitartó, akkor a következő sikertörténet talán önről fog szólni!
